Kastélymúlt - Velős csont arisztokrata módra
Csapatunk egyik tagja, Karcsi, kisgyerek kora óta hűséges rajongója az Urmánczy-kastélynak. 1981 táján kezdett komolyabban kutatni, érdeklődni a története iránt. E "kutatás" egyik fejezeteként idős lakosokkal beszélgetett el, leírta vagy felvette hangszalagra beszélgetéseiket.
A képeket is ő gyűjtötte össze. Ezek nagy részét helyi idős lakosoktól szerezte be, de padlásokon keresgélve vagy poros bőröndökből is kerültek elő régi képek, képeslapok. „Így elképzelhető milyen élménnyel töltheti el az embert, amikor egy régi háztetőn papírok, fűzetek közt egy értékes helyi képre akad"- vallja Karcsi.
Ezekből a képekből és történetekből kiválasztotta csapatunk a legérdekesebbeket. Következzen tehát egy bepillantás az Urmánczy család mindennapjaiba, úgy, ahogy két volt cselédlány emlékszik azokra.
Máté Katalin (1911-2005) Bíró Marcsa (1919-2006) mesél: „..a harmincas évek elejétől egészen 1934 végéig szolgáltunk az Urmánczy családnál. Szobalányok voltunk, valamint az étkezéseknél tálalók. Nem akárkit vettek fel az urak: a jelentkező személyzetnek megnézték a haját, körmét, beszédkészségét, kézmozdulatait. A jobbkezeseket szerették. Ami a fizetésünket illeti, nagyon jól meg voltunk fizetve, hisz mások, akik más családoknál szolgáltak 200 lejt kaptak, míg mi 400 lejt kaptunk, és nem is részesültek annyi anyagi támogatásban, mint mi. Például húsvétkor ajándékot is kaptunk: két nagy kalácsot és három tojást, egy pirosat, egy fehéret és egy zöldet. Egy szó, mint száz: a család jól bánt velünk és sokat segítettek.
Egy nap a családnál körülbelül így festett: mi minden este előre el kellett hogy készítsük a reggelit. Ezüsttálcákra tettük a teáscsuprokat, melyekbe reggel, ki mikor kelt fel, öntöttük bele a teát, melléje pirított kenyeret készítettünk, és mindenkinek a szobájába vittük. A család evőeszközeik mind ezüstből voltak, sőt a szalvétatartók is.
Az ebéd délben 12 órakor volt és így vonultak be: elöl a nagyságos asszony és a nagyságos úr, Gizi kisasszony, Jancsi méltóságos úrfi és azután a vendégek.
Az urak szerették a velős csontot, és majdnem minden nap húsleves volt. Az asztalhoz kettőt kellett vinni szalvétába csomagolva. Ez volt az előétel. Benedek mészáros hozta minden nap a friss húst. A második leggyakrabban a krumpligulyás és a pirított gríz volt, de mielőtt ezeket felszolgáltuk, majdnem minden egyes alkalommal velőt pirított kenyérrel tálaltunk.
A második fogás után a mindennapos süteményeket szolgáltuk fel, hisz az Urmánczyak nagyon szerették a süteményeket. Ezért minden nap kellett sütni. Ebéd után a hallban, az ablak alatt kávézott az egész család.
Délután öt órakor volt az uzsonna, majd este nyolckor a vacsora, ezek után a férfiak bevonultak a dohányzóba, amely a bejárat mellett volt. A dohányzás mellett szoktak kártyázni is, egymás közt vagy a közben megérkezett vendégekkel. Minden este egy külön füzetben elszámolták a napi költségeket.
A méltóságos asszony hétkoronás asszony volt, de ő ezt nem mutatta. Tavasszal együtt ültette velünk a parkban a virágokat, míg minden este, sokszor még éjjel 12 óráig is ő varrta meg úgy a család, mint a mi elszakadt ruháinkat is.
Marcsa néni hozzáteszi: Emlékszem, hogy az uraknak volt egy nagy fehér kutyájuk, úgy hívták, hogy Tóni. Tónit magázták és a cselédeket tegezték. Tóni kutya az istállóban lakott és a kanásztól kapott tejet, de este nyolckor kinyitották a szuterén ajtót, és este bement a kastélyba. Minden ajtót ki tudott nyitni. A hallban nagy tálakon csontokat és tésztát kellett kitenni a kutyának, majd éjjelre kiküldték.
Sokszor gondolok vissza az ott eltöltött évekre. Ma is az eszemben van a család nagy terme - a vadászterem - ahol a falak tele voltak medvebőrökkel, és szebbnél szebb állat trófeákkal.
.jpg)
