Szilágy megye délnyugati szögletében fekszik Szilágynagyfalu. A falu a Felső-Berettyómente, másként Berettyó-felvidék legszebb fekvésű, legnépesebb és egyik legkorábban keletkezett Árpád-kori települése.
A Losonczi Bánffy család a Tomaj nemzetségből származik. Erdélyben a XIII. század elején említik először írásos dokumentumok a család tagjait. Nagy kiterjedésű birtokadományokat kaptak II. András királytól.
Nagyfalusi születésűeknek tekintjük a XV. század elején Dénest és leszármazottjait: Lászlót és Istvánt, őket követően Farkast,Gáspárt, Kristófot, Zsigmondot, Jánost illetve utódait Jánost, Istvánt ésLászlót.
A Bánffy család hatalmas földterületet birtokolt községünkben, de idős Bánffy Jánosnak köszönhetően hat földterületet kénytelenek voltak elajándékozni kárpótlásként egy parasztcsaládnak.
Történt ugyanis, hogy egy napon Nagy Bálint, helybeli földműves a Nagyrét felé tartott kutyájával. A rétre tartó úton találkozott az éppen arra kocsikázó Báró Bánffy Jánossal.
Bálint gazda kutyája idegennek vélte a báró kocsiját és ugatni kezdett. A lovakat megijesztette az ugató kutya. A báró nem vette jónéven a lármát, ezért megfenyegette a földművest, hogy lelövi a kutyáját. Bálint tréfaként értelmezte, de a báró szivében teljes eltökéltség volt. A bárót feldühítette, hogy nem tiszteli eléggé és nem hisz a szavának, előrántotta fegyverét Bálintra szegezve, hogy lelője őt. A földműves még mindig nem hitt neki. A feldühödött báró bizonyításképpen rálőtt Bálint gazdára, aki helyben szörnyethalt. Amikor a helybeliek fülébe jutott a szörnyű hír, a bárót "kiharangoztatták" a faluból, ami azt jelentette, hogy a lehető legrövidebb időn belül el kellett hagynia a falut és soha nem térhetett vissza. A Bánffy család a félárván maradt hat gyereknek és a megözvegyült anyjuknak kárpótlásképpen egy-egy földterületet adott, számszerint hatot, ahova a későbbiekben házat építettek.
Az idősebb generáció által fennmaradt emlékek szerint a bárót ki kellett menekíteni, mert a falusiak fellázadtak ellene. Bizonyos források szerint széna között csempészték ki, voltak olyanok is akik, azt állították, hogy a báró „inasa" ruhásládában juttatta ki a kastélyból. Megoszlanak a vélemények afelől is, hogy hány árvát hagyott hátra maga után Nagy Bálint. A történetről szomszédaink, idősebbjeink meséltek, név szerint Varga Böske néni, Ősz Emma néni illetve Fazakas Manci néni.
Torkos Pali bácsi szerint másként történt ez az eset.
Nagy Bálint kerülő volt a szőlősben. Idős Báró Bánffy János vendégeivel vadászott a hegyoldalban. A kerülő kutyája elzavarta a vadat. A báró mondta Nagy Bálintnak, hogy kösse meg a kutyáját, mert ha nem lelövi.
-Inkább lőjön le engem. - válaszolta Nagy Bálint.
A báró dühében megtette.
A nép a szörnyű tettet meghallva fellázadt és megtámadta a kastélyt. A báró vendégei között volt Kincs Gyula a zilahi Wesselényi Kollégium igazgatója, aki gyüjtést szervezett az iskola részére. Ő ment ki egyezkedni a néppel.
A család végül megbékélt, mert annyi földet kapott a bárótól a falu Kisfalunak nevezett részén amennyit kért.
Csoportunk egyik tagja, Fazakas Ágota szépunokája, leszármazottja a hajdani Nagy Bálintnak. Feltehetően az Ágota házuk is az egyik ilyen adományozott telekre épült.
Az 1900-as évek elején
Ez a kép a szilágynagyfalui lelkipásztortól , Lukács Józseftől származik , aki megőrizte a képet , mert a Báró Bánffy kastély az egyház tulajdonában van 1936 óta . A református egyház azért döntött úgy , hogy megveszi ezt a birtokot , mert felekezeti iskolát és kultúrotthont szerett volna létesíteni a kastélyban. Ez a vásárlás nagy erőfeszítésbe került az egyháztagoknak , mivel szegények és gazdagok egyaránt eladták haszonállataikat, hogy ezzel is anyagilag hozzájáruljanak a vételárhoz . Különböző hosszúlejáratu kölcsönöket (például püspöki- és banki kölcsönöket) vettek fel , hogy a teljes pénzösszeget ki tudják fizetni.
A Báró Bánffy birtok az 1900-as évek elején
Valamikor 1905-1910
A következő két kép Major Miklós tanár úr gyüjteményéből maradt hátra . Sajnálatos módon nem tudjuk , hogy kitől származnak a képek , mivel a tanár úr a tavalyi év során elhunyt . Helytörténész és néprajzkutatóként tevékenykedett , a Berettyó-felvidék tanulmányozásával foglalkozott , amely témakörben több könyve is megjelent. Az 1950-es évektől volt Nagyfalu lakosa.