Bárkit is kérdezünk Olaszteleken, alig akad ember, aki a Daniel család, annak birtoka és kastélya felől kutakodó kérdésünkre ne említené a fejdelem, Bethlen Gábor nevét. Így maradt fenn a köztudatban, apáról fiúra szállt a legenda, hogy a Daniel család olaszteleki birtokán eredetileg a nagy fejedelem vadász-kastélya állt. Ma is így ismerik a birtok hátsó részében lévő épületet: Kicsi-kastély, vagy Bethlen-kastély. Úgy tartja a hagyomány, hogy a fejedelem korábban gyakran megfordult ezen a vidéken, ha vadászathoz, vagy csendes pihenéshez támadt kedve. Azt követően is, hogy a birtokot kiváló szolgálatai fejében, hűséges főemberének, Daniel Mihálynak adományozta, gyakori vendége volt a Daniel családnak.
S mert bárkit kérdeztünk, senki nem tudott bővebb magyarázattal szolgálni, mint, hogy maga is így halotta az "öregektől", nyomába eredve e legendának megpróbáltunk fényt deríteni az igazságra. Megérzésünk és a régi bölcs mondás, mely szerint "szél fúvatlan nem indul" a következő eredményre vezetett.
Thaly Kálmán "a vargyasi Daniel család irattárában levő, legnagyobbrészt eredeti kéziratok után" szerkesztett leírásában említi a következőket: „Midőn Daniel Mihály meghozá Brandenburgi Katalin herczegnőt, (...) Bethlen Olaszteleken - Bardócz-fiókszéken - kastélyt építtetett, melyben a lakadalom álló évig tartott Danielék felügyelete alatt. E kastélyt aztán Bethlen Gábor a Daniel családnak adományozá. Jelenleg is fennáll, csakhogy nagy termei, melyeken nyilván meglátszik, hogy tánczvigalmi, ünnepélyi czélra voltak építve, kisebb szobákra vannak felosztva." Az 1862-ben kiadott gyűjteményben egyébként Thaly a fejedelemtől származó pontos utasításokat is idéz, melyekben a fejedelem "pontról pontra eléírja" Daniel Mihálynak, kit mátka-kérni küld, hogy milyen nőt kíván hitveséül. A fejedelemnek a családhoz kötődő bensőséges kapcsolata igazolásául állítja, hogy az saját maga címerét megosztva ajándékozza a Daniel családnak a nyíllal átlőtt nyakú hattyú (Thaly szerint vadlúd) jelképét.
A fejedelemnek e vidékkel kapcsolatos említésével Orbán Balázsnál is találkozhatunk, aki a falu határában, a kastélytól alig pár száz méterre nyugatra lévő Likaskő nevű borvízforrással kapcsolatosan ezt írja: "Ez üreget B. Rauber Nándor és Dr. Simonffi 1860-ban kiásatták s ott a szikla keblében egy ásványos forrásra akadtak, mely sok keserű sót tartalmazván, hatásra az előpatakival versenyez... Felfedezői e forrásra akarják azon dicsőséget ruházni, hogy nagy fejedelmünk, Bethlen Gábor itt fürdött volna, s azért azt Bethlen-forrásnak keresztelték."
Míg az álló esztendeig tartó lakodalom, az azt alátámasztó valós források hiányában, inkább az elragadtatott képzelet szüleményének tűnik, addig a borvízforrásra vonatkozó elképzelés nem a képzelet világából tör a felszínre. Hogy éppen a borvízforrások kapcsán Bethlen Gábor valóban több időt is töltött a vidéken, ennek bizonyítására a hiedelmeknél és hagyományoknál kézzelfoghatóbb bizonyítékaink is vannak. Kemény János elbeszélése szerint a fejedelem halála előtt mintegy fél évvel, "egy morvai doctor" javaslatára a környékbeli borvizeknél kúráltatta magát. A gyógykúra Kemény János elbeszélésében a következőképpen folyt le: „És így az udvarhelyszéki Vargyas és Olasztelke közt száldobosi határon lévő savanyúvízhez menének, és ott talán három avagy négy hétig itatá véle az savanyúvizet, mely nemhogy használt volna, de egészlen reáhozá az vizi betegséget; s azzal elméne az doctor..."
Bár nem tudhatjuk, hogy az emlékezetet színezte-e ki az emberek mindig is élénk fantáziája, vagy az élénk, az emberi fantáziát is meghaladó élmények táplálták az emlékezetet; a fejedelemnek a Daniel családdal és az olaszteleki birtokokkal való kapcsolatba hozatala nem a képzelet, legalábbis nem csak a legújabb kor múltat legendává formáló képzeletének eredménye.
Igaz, hogy sokkal hihetőbbnek tűnik, hogy a fejedelem nem az álló esztendeig tartó lakodalomban, hanem sokkal inkább az őt gyötrő csúz, vagy köszvény fájdalmaitól való szabadulás reményében "mulatta" itt idejét.
Az élő emlékezet a kastély valamikori fénykorának utolsó éveit ugyancsak "fejedelmi" helynek írja le. Ebben az időben a kastély tulajdonosai, a birtokokat leányágon öröklő Szalachy család tagjai nem itt, hanem Sződ-i birtokukon tartózkodtak, intéző látta el a kastély körüli feladatokat. Évike néni; vagy kisgyermekként "piros fűzfavesszőért" a kerítésen átmászó, ma 90. életévét taposó Andor bácsi; az elszalasztott kotló után, az intézőtől való félelemtől rettegve bekérezkedő Júlia néni szemei előtt még egy csodás világ tárult ki. A „folyosóként" összeérő lombkoronájú, félelmetes nagyságú faóriások között ösvények és sétányok futottak, melyek a friss vízzel táplált halastóhoz, vagy a "messzelátó" dombhoz vezettek; virágágyások, örökzöldek sorakoztak, a kastélyt körülvevő hatalmas területen hasznos gyümölcsfákon kívül különleges fafajták példányai magasodtak. A gyermeki kíváncsiság és a kikandikáló gyümölcsök csábítása még a bátrabbaktól sem követelt kis áldozatot. Balázsi Bandi bácsi néhány társával, kihasználva, hogy a kegyelmes asszony férje halála után ritkábban mutatkozott, arra szánta magát, hogy a gyümölcsszedés nyomán a fán maradt pár ékes példányt nem hagyja veszni. Nem kis meglepetésükre az éppen a kastélyban tartózkodó vendégek érték tetten őket. Meglehet, hogy a csínytevést könyebben megúszták volna, de a vendégek előtti fölöttébb illetlen viselkedésért kis híján az intéző sós puskájának csípése fizetett meg. Bár a tanító úr szigorú tekintetétől követve, az ékesebben szóló Kolumbán Béla bácsi által tolmácsolt bocsánatkérést és a kézcsókot így sem úszták meg. De nem csak a gyermeki szemek számára volt bámulatos a kerítésen túli élet, benne lóvontatású körfűrész vagy a veteményes öntözésére szolgáló öntöző kerék, a rendezett sétányok, a gazdag veteményes.
A kastélyból a gyönyörű kristály csillárokat elszállító szekér után szaladó gyermekként talán nem is tudták igazán felmérni, hogy mi az, ami lassan szertefoszlik csodálkozó szemeik előtt.
A faóriások, bokrok, páfrányok helyére új házak nőttek, bennük más, csodálkozó tekintetű gyermekek születtek. Lajos bácsi kertjében pedig cseperednek a kastély kertjéből kihalt utolsó, ritka faóriások csemetéi. Hisszük, hogy egymásra lelnek!
A Daniel kastély általunk ismert legrégebbi fényképét Habermann K., brassói fényképész készítette. A képes levelezőlapot Daniel Gábor Olaszteleken adta fel 1910 augusztus 13-án Báró Korányi Sándorné őméltóságának, akinek a postai bélyegző szerint 1910 augusztus 15-én kézbesítették az Alsókubin-i postahivatalban. A levelezőlapot a Daniel-kastély szakavatott kutatója, Fehér János művészettörténész találta a Magyar Országos Levéltárban.
Óvodások csoportja a kastély belső udvarán. Az 1953-ban készült felvétel jó néhány példányára bukkantunk azok között, akik e korosztály óvodásaiként a kastély épületébe is jártak óvodába, napközibe.
Rácz Attila, a kastély jelenlegi tulajdonosa meséli el e kép történetét: "Emlékezetes és különleges hetem volt, mindig is élmény lesz visszagondolni. Megvásároltuk a kastélyt és úgy döntöttünk, hogy az Olasztelek központjában ékeskedő épület kitárja kapuit a látogatók, kiemelt módon az Olasztelekiek előtt. Így került sor egy megnyitóra, melyre, különösebb készülődés nélkül egy kis ünnepélyt szerveztünk. A kastély viszont aznap estére benépesedett, talán fénykorában sem voltak ilyen sokan. Mindenki emlékeket mesélt, nosztalgiázott, a kastély jövőjéről érdeklődött, boldog volt, hogy évtizedek múltán újra itt lehet. És mindenkitől kaptam egy kis ajándékot, egy gondolatot, egy emléket, egy biztatást. Mindezen élmények ott élnek az emlékezetemben - viszont amikor a kastélyról készült képes emlékekről kerül szó, ez a metszet van szemem előtt, amit Olasztelek egyik híres szülöttjétől, az aznap este szintén jelen levő Kósa Bálint bácsitól kaptam. Bálint bácsi büszkén mondta el, hogy 1978 óta őrizte otthonában, de aznap este elhozta a kastélyba, hogy nekünk ajándékozza e fametszetét. Jelenleg a képet az előszobánk falán őrizzük, de hamarosan, a felújított kastélyba, kiemelt helyre kerül. Ez a kép nem egy több évtizedes fotó - viszont egy élő élmény - alkotás, aminek ott a helye a kastély történeti emlékei, a régi fotók között. Köszönöm Bálint bácsinak és az Olasztelekieknek a bizalmat és biztatást!"