A Kováts család legrégebben ismert ősei 1770 körül telepedtek Homokra, amikor Kováts István területeket vásárolt a szatmári jezsuiták szekularizált birtokaiból, többek között Homokon, Berenczén és Udvariban.
A mai Sándorhomok Szatmár megye egyik kisebb települése, amely kb. 10 kilométerre északra fekszik Szatmárnémetitől. A második világháborúig az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, majd Romániához csatolták.
Kováts Eduárd az 1860-as években a régi kúria helyén újat építtetett a kor egyik leghíresebb építészével, Ybl Miklóssal, aki az építkezés ideje alatt a család vendége volt.
Mivel a kúria az idő múlásával a család számára kicsinek bizonyult, 1912-ben két új szárnnyal és egy toronnyal bővítették ki a már meglevő épületet, majd 1923-ban nyerte el végső formáját az átalakított teraszos feljáróval és a hátsó lépcsővel.
A kastély eredeti formájában klasszicista stílusban épült, ami abban a korban közkedvelt és jellemző építészeti stílus volt, de a bővítés után is a klasszikus stílusjegyek uralkodnak.
A fényképek tulajdonosa az egyik csapattag nagymamája, Gönczy Miklósné, született Berenczei Kováts Ágáth, aki gyermekként még lakosa is volt a kúriának, így az információk bizonyos része személyes jellegű, valamint a képek is azon kevés felvételek közé tartoznak, amelyek a családi fényképalbumokban maradtak fenn az évek során.
Az első csatolt képen az Ybl által tervezett épület látható, a fotó az 1860-as években készült, ennek a családi fényképnek a másolatát használták fel a „Szatmár Vármegye Története" című Borovszki Samu által szerkesztett gyűjteményben.
A második képen már a végső formáját elnyert épület látható, a harmadikon pedig, idős Berenczei Kováts Sándor fogadja a falu népe előtt Scheffler János vértanú püspököt, akit idén Szatmárnémetiben boldoggá avattak.
Az 1940-es években a kúriában idős Berenczei Kováts Sándor élt családjával. Földbirtokos lévén a falubeliek nagy többsége részesedés ellenében neki dolgozott, így a falu minden lakosa ismerte és hozzá fordultak kisebb-nagyobb problémáikkal egyaránt. A szájhagyomány alapján őt a „falu atyjának" nevezték. Hívő katolikusként 1943. október 24-én missziós keresztet állíttatott a kúria udvarán, melynek megszentelésére Scheffler János püspököt hívta otthonába. A kastély teraszán felállított oltárnál a püspök nagymisét és prédikációt tartott, melyen a falu népe is részt vett és részesült a püspök áldásában.
Kováts Sándor kúriájában külön dolgozószoba nyílt a külső folyosóról, az egyetlen, amelyik padlóval rendelkezett, hogy súrolni lehessen. Ide bárki a faluból vagy a személyzet közül, akár az istállóból is, bejöhetett és beszámolhatott neki. Innen irányította a gazdaságot, itt bárkit fogadott aki gondjával hozzá fordult. A napi munkálatok ellenőrzését mindig kézben tartotta, ilyenkor néha vele tarthattak unokái és azok falubeli játszótársai is. Ez különleges alkalomnak számított a gyerekek körében, mivel Sándor mindig a zsebében tartott egy pléhdobozkában krumplicukrot, ami akkor ritkaságszámba ment, és ezzel ajándékozta meg a gyerekeket. Sándort komoly és megfontolt emberként tartotta számon a falu, érdekes történeteket inkább a bátyjáról, Kováts Miklósról őriznek. A faluban még ma is érdekességként emlegetik egyes cselekedeteit, mint például télen a hóban, nyáron pedig csalánban való fürdését. Lehet ezzel szerzett magának olyan edzettséget, hogy télen is csak kiskabátba „korzózott", ezt akkoriban mindenki kuriózumként tartotta számon. Ezen természetbeli különbségek ellenére mindketten nagyon jó gazdák és jó testvérek voltak.
Thoroczkay Sándor történész-tanár kutatásai eredményeit elmesélve, megtudtuk, hogy a falubeliek tiszteletük jeléül a 1908. május 11-én a település nevét Homokról Sándorhomokra változtatták. Ez a gesztus jelzi a közösség megbecsülését a Kováts család iránt, amely fontos szerepet töltött be a falubeliek életében.