Orbán Balázs kutatásai szerint a a zabolai Mikes kastély hajdanán kapubástyával erõdített épület volt. Valószínû, hogy alapfalai már a XVI. század végén álltak, mert Apor Lázár és Imecs Judit 1629. február 2-án itt tartotta fényes lakodalmát, amelyen részt vett Bethlen Gábor fejedelem is.
Wesselényi István naplójában már arról ír, hogy a Rákóczi szabadságharcban a brassói szászok és a labanc csapatok megtámadták a zabolai kúriát. Akkoriban valószínűleg már itt a zabolai udvarházban gyerekeskedett zágoni Mikes Kelemen, a Törökországi Levelek írója, Rákóczi apródja, akit apja kivégzése után a zabolai rokonok fogadtak be. A kastélyban született és nevelkedett gr.Mikes Zsigmond háromszéki fõkirálybíró és Ugron Juliánna, anyai nagyszülei házánál nevelkedett gr. Mikó Imre politikus, történész, az erdélyi reformellenzék vezető alakja, az agyagfalvi székely nemzetgyűlés elnöke, miniszter. Ugyanitt született a magyar történelem másik nevezetes Mikes Kelemenje, a szabadságharc hősi halált halt huszárezredese. Mikes Kelemen és Mikó Imre valamint a kastély háború előtti utolsó tulajdonosának, Mikes Árminnak emlékét ma kopjafák őrzik a parkban.
A zabolai Kastélyról szóló talán leghíresebb anekdotát a legtöbben ismerik, hiszen Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya című regényében megörökíti a zabolai Mikes testvérek nevezetes leányrablását, amikor a közeli Szentlélekről elrabolták Tarnóczy Sárát.
A csatolt fényképek egyikén a kúria az 1867-es átépítés előtti állapotában látható. A házat Mikes Benedek építette át miután bolgár száműzetéséből visszatért. A szabadságharc elbukása után gyerekeivel együtt menekülni kényszerült. Nyugat Európában és a Balkánon bújdosott, csaknem egy évtizedig amíg a császár bocsánatát elnyerte. A bocsánat az után érkezett, hogy az uralkodó Mikes Benedek oltszemi kastélyában vendégeskedett.
Egy festmény fényképe is szerepel a csatolt fotó között. A kép valójában egy származási lap, Mikes Ármin nevezetes méneséből. A festményen a kastély háború előtti lakói: Mikes Ármin, felesége, Bethlen Klementina (Bethlen István magyar miniszterelnök húga) és három lányuk ülnek a lovaskocsin. A zabolai ménenesben katonalovakat tenyésztettek a monarchia hadseregének, és a legenda szerint volt egy időszak, amikor az orosz cárnak, az angol királynak és a német császárnak is volt hátaslova a zabolai ménesből.
A zabolai kastélyban és parkjában nyaranta több híresség is vendégeskedett: Horthy Miklós erdélyi körútja során, Liszt Ferenc útban Moldvába szintén megpihent itt, Gregor von Rezzori az ismert osztrák író, Teleki Pál miniszterelnök (akinek fia később a lekisebb Mikes lány, Hanna férje lett), Almásy László az "angol beteg" aki egy ideig Mikes János püspök titkáraként dolgozott és a sor még hosszan folytatható lenne.
Például Majláth Gusztáv püspökkel, akiről a Mikesek családi legendáriuma azt tartja, hogy látogatása alkamával a főlépcsőn lejövet összetalálkozott egy, a parkban tartott megszelídített medvével, és azon nyomban el is ájult.
A kastélypark kialakítására a francia kertépítesz Achilles Duchene is készített terveket akinek a nevéhez fűződik a többi között a Malborough hercegek nevezetes Blenheim palotájának kertje is. A Mikes kastély parkjába rendszeresen ültettek el az erdőből lehozott nagyobb fákat. A csatolt fényképek egyikén is egy ilyen, ökrökkel levontatott fenyőfa ültetése látható. A parkban a második világháború előtt 67 különböző fafajta volt. A család és a Székely Nemzeti Múzeum levértárában számos fénykép maradt fenn a parkról, köszönhetően Bethlen Klementinának és Mikes Hannának, akik mindketten szenvedélyes fényképészek voltak.
A kastély belső berendezéséről csak keveset tudni. Bende Juliska néni, aki kamasz lányként a kastélyban dolgozott szobalányként, mesélt a főlépcsőn lefutó kókuszrostból szőtt szőnyegről és Mikes Ármin dolgozószbájáról, aminek ablakából a gróf állítólag rendszeresen célba lőtt egy a kertben felállított céltáblára. Egy, fedezékben megbújó fiúnak pedig az volt a dolga,hogy zöld vagy piros zászló lengetésével jelezze, hogy célba talát- e a golyó. Mikes Ármin állítólag juhokra is lövöldözött ugyanebből az ablakból, mert kolompolásuk zavarta a munkában. Hiába kiabálta a juhász, hogy " de ezek a méltóságos úr, juhai", Mikes Ármin azt választota "mint bánom, én, de menjenek innen".
A zabolai kastélyparkban az 1900-as évek végén nem messze a kastélytól felépítették az úgynevezett '"Új Kastélyt" amiben vendégszobák és az uradalom irodái kaptak helyet. A régi és az új épületet egy alagútban végződő híd köti össze. Bende Juliska néni elmesélése szerint, miután elkészült az új, modernebb épület, a régi kastélyban bezárták a konyhát, csak az újban főztek és az alagúton keresztül vitték át az ételt a régi kastély ebédlőjébe. Juliska néni szerint mindig szaladva, nehogy kihűljön.
A zabolai kastélyban az első világháboró előtt vendégeskedő Odescalchi herceg visszaemlékezéseiben arról ír, hogy a vendégeket is az alagúton át kísérték át az Új Kastély vendégszobáiból a régi házba (nehogy sáros vagy poros legyen a cipőjük ruhájuk), ahol vacsora előtt rendszerint bemutatták egymásnak a vendégeket, majd a házat vezető osztrák főkomornyik vacsorához szólította a társaságot.
A Mikes kastélyt ma Mikes Ármin unokájának családja lakja, a parkban panzió működik. A csatolt fényképek a Roy Chowdhury - Mikes család tulajdonában vannak.
Továbbá mellékeljük a pávai Finta István által megőrzött mondát , amely a Mikes név eredetére utal. Orbán Balázs jegyezte le.
Székely honszerzés és Mükes.
I.
Attila, a hunok rengeteg királya,
Nászéjén Ildikó karján szörnyet hala.
Villám volt ő, - mig élt, menydörgő hatalma
Keleten, nyugaton a földet megrázta.
De a hóditó kart s lángészt kigunyolta
A sors, a nagy király pártos utódiba.
Mig ezek egymásközt osztályharczot víttak
Aláástak a nagy hun birodalomnak.
Igy történt, hogy kik a hunt eddig rettegték,
A pártutü népek most őt visszaverték.
És a megrendített világrázó nemzet,
Több csapatban indult keresni uj helyet.
Oh a nemzet, a mely pártokra szakadott,
S egymással szemben ví élet-halál harczot,
Szörnyet bukik, mert a fáradt oroszlánnak
Még a szunyogok is vérén lakmároznak!
II.
A hunok törzsönként sorakoztak össze* ),
Több egyesült törzsnek volt egy hadvezére.
Kadicsa hős vezér összegyűjti hadát,
Hogy határozza el a nép saját sorsát.
Fenn van a hadvezér egy domb magaslatán,
Messze nyúl ki a had ennek sík lapályán.
Sötét éjjel borult mindenik arczára,
A benn dúló vihart hogy magába zárja!
Mintha mindegyik egy élő szobor volna:
Oly merően s némán néznek Kadicsára.
Elveszett a csata, de szolgák nem lesznek,
Inkább családostól egylábig elvesznek.
Vitézek, pajtások! szól a nép vezére,
Csorbát kapott kardunk, de nincsen eltörve!
A nagy nemzeti test messze vette utját,
Mi maradunk s itten keresünk uj hazát.
Kelet ős hegyei tova magaslanak.
Ezek legerősebb várai Hadurnak.
A föllegek széke, a hegyek teteje,
Alattuk legyen kis nemzetünk székhelye*).
A sötét harczosok erre megmozdultak,
Mint megannyi fia rémes földingásnak.
S rá zúgák: „Kadicsa, mint mondád, ugy legyen.
Csakhogy szabadságunk legyen a székhelyen!"
Ekkor csak egyszerre Kadicsa leánya,
Föllebben, mint a nap egy lehullt szikrája.
Mika - mert igy hivták - mosolygott a népre;
Szerették, mert ő volt a tábor tündére.
Fennkölt tekintete, fellegtelen égbolt,
Két szeme mint égő csillagpár ragyog ott.
Szép ő, mint kelő nap kihasadt bibora,
Bátor, mint a felleg csattogó villáma.
Fölzeng Mika hangja: Daliák, testvérek!
Ama hegysor s völgyek gazdagon teremnek.
Bujábban leng a fü, mint a csaták nyila,
Táborunknak megfér ottan minden nyája.
Kinek ott lakásunk nincsen a kedvére,
Csapásaink alatt folyjon el a vére.
Karddal szabadságot, s szabadsággal kardot
A hun megvédeni mindig tud és tudott!
Én jártam ott s jelül egy dombot emeltem,
Melyről tátosinkkal hadurt megkérdeztem.
Áldozatunk hadur nagyon megkedvelte,
S a székhelyt örökre seregünknek igérte.
Fel hát, kis tábora, Attila hadának!
A sas a sziklába ver fészket magának.
A mely csapatvezér előbb jut a dombra,
Annak nejévé lesz Kadicsa leánya!
Mika szavaira a kard felvillogott,
A kard élén a nap örömében tánczolt.
A mogorva arczok kiderültek, s nincsen
A ki ne tombolna széles jó kedvében.
A nyerendő honnak áldomását itták,
Ősi szokás szerint kerültek a kupák.
Áldoztak hadurnak, a nap és a holdnak*),
Dícséneket zengtek Kadicsa s lányának.
III.
Kelet bérczeiről vonulnak a népek,
A nyomuló hadnak, hogy helyt engedjenek.
Egy népfajnak se jut olyféle eszébe,
Hogy tegezt emeljen a rettegett népre.
Jő a világbiró hunok töredéke,
De elégnagy arra, hogy győzzön fegyvere.
Ujjongva fogadják hegyek és a völgyek,
Székhelyet adván a legvitézebb népnek*).
Tova repül Mika tüzes paripája,
Mellette halad a hősvér Kadicsa,
Egy percz, és eljutnak a domb lejtőjére,
Melyet felhányatott a tábor tündére.
Nagy lélekzettel szól hősvezér Kadicsa:
Köszönet hadurnak, eljutottunk a dombra!
És a dombtetőről egy hang felel vissza:
Mük es*), itten várunk Kadicsa lányára.
Mük es! szól a vezér, ki mondja ezt ott fenn,
Ki nyerte meg, hogy a tündér férje legyen?
Egyik alvezéred, minek mondjam nevem,
Mikor hősvezérünk ugyis ismer engem!
Jól van, vezér, mántúl Mükes" legyen neved;
Ez a dömbetőről első köszöntésed.
Mükes s név alatt vedd Kadicsa leányát.
A sereg tündére hűn megtartja szavát.
Bátor Mükes, ki a halált sokszor vívta,
Hogy Mikához lépett, oda bátorsága,
Nemzetem, honszerző szép vezércsillaga,
A legvitézebb sem méltó birásodra!
Szeretlek téegedet, mint nap a világot,
Mégis visszaadom megigért szavadat!
Nem birhatlak csak mint a harcznak jutalmát,
Kövesd kebelednek legforróbb hajlamát!
Igy is csak te birod tiszta szerelmemet,
Tudtam, hogy első lészsz, Mükes, a domb felett!
Gyermekim! ti méltók vagytok egymásra.
Áldásom reátok! áldás uj hazánkra!
IV.
A hadtestek később egy nagy térre gyültek,
Felséges terére dicső Háromszéknek.
Itt volt az áldozat, táltosok imája:
Hogy hadur a székehelyt védje, oltalmazza.
Most a dombtetőről a „varázsdob"*) hangja,
A hn szellemeket körbe varázsolja.
És szól a szellemek fejedelme: „Vérek!
A birtokba vett hon örökre tietek.
Ha egyesek lesztek, kardotok hatlama,
ősi szabadságtok s jogotok megóvja.
Míveljétek a hun jellemet és nyelvet,
A nemzetnek ezek adnak örök éltet!
És neked hős Mükes s Kadicsa leánya
Esküdt hűségtekethadur meghallgatta.
Nemzetek elmulnak s a ti sarjaitok
Századok mulva is élnek, virágoznak!"
A szellemek árnya ezzel tova lengett.
A hunok öröme most határtalan lett.
Megkezdődtek a nagy ősi áldomások,
Viharmódra zúgtak a harczijátékok.
Több napig tartott a hunok nagy ünnepe,
Visszatért közükbe Attila szelleme.
És a hun - mint székely - a hont ma is birja;
Ma is az ősöknek méltó ivadéka!
Mükes és Mika is nincsenek meghalva,
Korunkig lehozta a nép hagyománya.
Mükesnek utódi a derék Mikesek*).
Virágzó nemzetség, disze a nemzetnek.
Finta István.
