Egyik riportalanyunk frappáns, talán egy kicsit túlzó megjegyzése a legtalálóbb arra, hogy mi is az amit igyekeztünk kideríteni az olaszteleki Daniel kastélyról az elmúlt néhány nap beszélgetései során: mi az ami „meglátszik" az impozáns épület jelenlegi helyzetén, észlelhető-e változás és ha igen, azt hogyan értékelik a helybéliek, miképpen jelenik meg a közvélekedésben.
Érdeklődésünk tehát nem a régmúltba, hanem csak a közelmúlt és napjaink időszakában próbálja nyomon követni a Danielek olaszteleki fészkének helyzetét.
Az olaszeleki Daniel kastély már a háborút megelőző években két helybéli család tulajdonába került, de a társadalmi rend változása nyomán a magántulajdonból igen rövid idő alatt átkerült a „köz" tulajdonába, ahol új rendeltetést kapott. Néhány év erejéig óvoda, orvosi rendelő majd évtizedekig a Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet iroda és raktárhelyiségeiként töltött be szolgálatot az új „tulajdonos" birtokában, időnként pedig a fiatalság szórakozóhelyeként is szolgált. A közelmúltban ez az állapot annyira hozzárendelődött az épülethez, hogy szinte idegenül is hatott, amikor a rendszerváltást követően, hosszas pereskedés nyomán ismét visszakerült a két család tulajdonába.
Az említett időszak igen erősen rányomta bélyegét a kastélyra, környezete és állapota sokat változott: a hozzá tartozó terület feldarabolódott, gazdasági- és melléképületekkel, illetve az egykori park helyén felépülő házakkal összeszűkült, arculata megváltozott; nem esztétikai, kulturális, vagy ahhoz hasonló szempontok, hanem pusztán az új rendszernek való megfelelés néha teljesen dilettáns, szerencsére ritkábban a szép, a mások által teremtett értékek iránt érzéketlen, pusztító magatartás határozta meg sorsát.
Két igen fontos mozzanat azonban nem kerülheti el a figyelmünket, ahogy az emberekben ez meg is fogalmazódik. A dicső kor dühöngőbb időszakán túl, a kastély megkapta azt a minimális figyelmet, hogy, bár puszta valójában, de megmaradjon az utókor számára. Így egyrészt elkerülte sok hasonló épült tragikus sorsát, a MTSZ felbomlását megelőző években, pedig olyan nagyobb mértékű, ugyan műemlékvédelmi szempontokat nélkülöző, felújításban volt része, amely biztosította a későbbi pár évtizedben a megmaradását. Az ebben az időszakban benne történő rongálódások talán inkább személyes nemtörődömség vagy a fiatalkori felelőtlenség eredménye.Másrészt, lévén, hogy sok ember a munkája által kapcsolódott a kastélyhoz, ezek alatt az évtizedek alatt kialakult egyfajta érzés, melynek során szinte mindenki valamilyen szintem magáénak érezte a kastélyt, bár ez nem feltétlenül jelentett egyet az érette érzett személyes felelősséggel is.
A rendszerváltást követően a hosszas pereskedésbe belefáradt régi-új tulajdonosok áruba bocsátották a kastélyt, felmérve, hogy saját lehetőségeik, erőforrásaik nem elégségesek kastély szakszerű felújításához, illetve annak új, korszerű működtetéséhez.
Ebben a folyamatban az egész közösség nagy figyelemmel követte a kastély sorsa alakulására utaló jeleket, szinte minden felbukkanó érdeklődőt kiadósan górcső alá vett, aggódva nemcsak a kastély sorsa iránt, hanem az annak változása nyomás a közösségre gyakorolt esetleges hatások miatt is.
Az a jogos, a kastély iránti kötődést - az abban esetleg egyéni ember erejét meghaladó, de közösségi szempontból nagy lehetőséget látó és hasznosítani kívánó igyekezet, hogy a kastélyt valamilyen módon közösségi tulajdonban maradjon meg és azt közösségi céloknak szenteljék, bár többekben visszhangra talált, nem járt sikerrel.
Végül 2009-ben, két évtizedes visszahúzódó zárkózottság után, a jelenleg bukarestben élő, mindkét ágon székelyföldi gyökerü Rácz család új tulajdonaként nyitotta kapuit, hogy elnyerje a helyiek megújuló bizalmát.
A benne rövid idővel a megvásárlása után helyet kapó, a helyi közösségi támogatással is szervezett rendezvényekkel sikerült felkelteni az érdeklődést és érzékeltetni, hogy igényt tartanak a közösség támogatására, a helyiekkel való együttműködésre.
A helyieknek a kastéllyal kapcsolatos vélekedését, reményeit hallgatva két csoport körvonalazódik szemünk előtt. Szinte kivétel nélkül nyitottak és örömmel, bizalommal fogadják a kastély, az új tulajdonosok közösség irányában történő lépéseit, értékelve a kezdeményezéseket, a helyi öntevékeny csoportokkal, civil szervezettel való együttműködést, a feltárásra és restaurálásra irányuló törekvéseket és bíznak a kastély kibontakozó, közösségre is pozitív hatást gyakorló jövőjében.
A különbség inkább abban tapasztalható, hogy vannak akik többé kevésbé részletesen ismerik a tulajdonosoknak a kastéllyal kapcsolatos elképzeléseit, terveit; illetve vannak akik kevésbé tájékozottak ezen a téren, mint ahogy arra vonatkozóan is tapasztalhatjuk ezt, hogy sokan nem ismerik a műmlék épületek felújításra és hasznosítására vonatkozó bonyodalmas szabályozásokat, esetleg csak elképzeléseik vannak arról, hogy mit jelenthet a vakolatréteg alatt megrongálódott falképek, reneszánsz kőfaragványok feltárásával, restaurálásával járó munka - csupán az azokhoz való anyagi fedezet előteremtésének nehézésgeit érézékelik.
Azonban szinte minden megkérdezett esetében megfogalmazódik a gyermeki türelmetlenség, mely minél hamarabb szeretné látni a kastélyt megújult fényében és szeretné, hogy az szerves része legyen Olasztelek életének.
Míg a felnőttek esetében van a kastéllyal való kapcsolatnak előélete, addig a teljesen fiatal korosztály számára az első kastéllyal kapcsolatos élményeket az utóbbi évek rendezvényein szerzett tapasztalatok jelentik. Míg korábban csak eljártak mellette, addig ma egy részüket már élmények fűzik a kastélyhoz.
Bízunk benne, hogy bennük is az a kép alakul ki és erősödik meg szülőfalujuk, „nagyon régi", nagy múlttal rendelkező kastélyával kapcsolatban, hogy oda nem csak be lehet térni, benne nekük is helyük, szerepük van. Hiszen a felnőttek erre irányuló reménysége is elsősorban őket célozza meg: hogy meglátszódjon a kastélyban és kastélyon egy élő és erőre kapó közösség élete és meglátszódjon a közösségen egy értékekben mélyen gyökerező örökség éltető ereje. A Danielek, szépen restaurált kőcímerén is szereplő régi jelmondata szerint: „Deus providebit" - Isten segedelmével!
Végűl álljon itt néhány vélemény a kastély jelenével kapcsolatos kérdésünkre vonatkozó üzenőfali bejegyzésekből, illetve a kastély honlapjának vendégkönyvéből:
