A XX. században a válaszúti kastély történetében és társadalmi szerepében változások mentek végbe. A kastély, a falu, a közösség sok és viszontagságos esemény szereplői voltak. A közösség és a falu sokat változott az idők folyamán, a kastély megítélésével kapcsolatban, viszont mindig szerves része volt a helyi, a válaszúti közösségnek.
E heti feladványunk az volt, hogy készítsünk interjút a település lakóival, kiderítvén, hogy miként vélekednek a falu lakói a kastélyról.
A válaszúti Bánffyak csapata meglátogatta a falu, sok időt megélt, öregeit és jártak a legfiatalabbaknál is. A legöregebb, aki érdekes információkkal látott el minket 90 éves, a legfiatalabb pedig 9 éves volt.
A kastéllyal kapcsolatban az általános vélekedés nagyrészt az, hogy az utóbbi időben nagyon romlásnak indult. A kastély 1967-től iskolaként működött, és ha nem is szakszerűen, de folyamatosan karban tartották, 2007-től viszont nem történt megfelelő karbantartás. Szép lassan pedig az időjárás miatt akár sürgősségi gyorsbeavatkozásra is szükség lehet. Reméljük, hogy fel tudjuk hívni a figyelmét az erdélyi magyar közösségnek erre a páratlant szépségű kastélyra. Célunk is ez. Tudatosítani, hogy itt, Válaszúton egy olyan kincs van, amit nem ismerünk, nem tudjuk el sem képzelni, hogy a rozsdás lakatok milyen értékes kincseket zárnak el.
Alanyaink is ezekre az értékekre hívták fel figyelmünket. A válaszúti Bánffy család mérhetetlen gazdagságot hagyott hátra. Majd menekültek, hiszen az „új urak" mindent megtettek azért, hogy a „régi urak" kincseit, értékeit, vagyonukat elvegyék. A II. világháború idején és az azt követő időszakban ezeket az épületeket részben vagy akár teljesen kifosztották. Válaszút sem volt kivétel.
A válaszadók mindegyike a kastéllyal kapcsolatban nagy örömmel nyilatkozott. A kastély emlékezetükben úgy szerepel, mint a csodák gyűjteménye. Gyermekként látták még az idősek, hogy milyen volt valamikor teljes pompájában, aztán a fiatalabbak már látták az átalakulását, a legfiatalabbak ma csak egy elhagyatott, élettelen, nagy épületet látnak. Az élet ebből a kastélyból az idők során elveszett. Átalakult rendeltetése.
Báró Bánffy Ádám (1818-1886), a munkásruhába bújt arisztokrata, saját kezűleg faragta a kastély berendezéseit és így lett lakható és életteli lakóhelye a válaszúti Bánffy családnak. Ezt meg is erősíti Szakács Hajnal (Válaszút, 1949), aki szerint amikor itt „uralkodtak" a válaszúti Bánffyak, a kastély tele volt élettel, a munkások dolgoztak és mindig rendben tartották a kastélyt. Viszont a változásokkal ez megszűnt. Az új társadalmi berendezkedés és politikai helyzet megbontotta a kastély hagyományos rendeltetésének a vonalát. Új korszak, új helyzet, új feladat, régi-új emberek.
Szakács Hajnal (Válaszút, 1949) elmondása szerint mérhetetlen gazdagság jellemezte a kastélyt a régi időkben. A báró és családja szigorúan rendben tartotta a kastélyt és a telket. Külön felhívta figyelmünk arra, hogy a telek közepén volt egy szép tó, melyben színes halak voltak. A tó közepén egy galambdúc volt és egy szökőkút. A lépcsőket szobrok és virágcserepek díszítették. A kastély régi állapotáról Bodor Emma Anna (Bonchida, 1954) elmondta, hogy a bárók idején a kastély nagyon szép volt, halastóval és hatalmas gesztenyefákkal. Jellegzetessége a lépcsőbejáratnál a róka és a ruca szobor volt. Nagy bálterme volt, a falakon pedig festmények voltak. Gazdagon díszítették. Bodor Emma Anna felhívta a figyelmünket a zöld mázas csempe kályhára, amelyik jelenleg is megvan és egyedi Európában. Az a szoba, ahol most van ez a kályha, jelenleg le van zárva. Az emeleten annak idején szobák és hálószobák voltak. Rab Anna (Válaszút, 1947) is mesebeli értékekről mesélt. Gyerekként nagyszüleitől hallott a Bánffyak mesebeli kastélyáról viszont ő azt tartja sajnálatosnak, hogy a kastély lakóinak a menekülése után a kastélyt kifosztották. Ez az épület mulatságok, rendezvények, előkelő vendégek fogadására berendezett kastély volt, ezért nagyon sok érték volt benne, amit könnyen mozdítani lehetett. 1945-ben, mikor a kastélyt kifosztották, báró Bánffy Albert (1871-1945) Bécsben tartózkodott, Balázs Zsuzsa (Válaszút 1940) szerint. Mikor megtudta, hogy mi történt a lakóhelyével és mindene elveszett, öngyilkos lett.
A „tulajdonosváltásról" mindenkinek a fosztogatás jutott az eszébe. Alanyaink többsége mérhetetlen pusztításról számoltak be. A merészebbek vittek, amit lehetett. A főúr-szolga viszony felbomlásával nem tartották tiszteletben a főúr tulajdonát. Amit lehetett széthordtak. Szakács Hajnal kiemeli, hogy a bárók kiköltözése után a kastélyból elhordták az értékes tárgyakat. Miután kiürítették, bezárták. Bodor Emma, ezt azzal egészítette ki, hogy elrabolták a bútorokat, a festményeket, a könyvtár könyveit lehordták az udvarra és meggyújtották. Rab Anna sajnálatát fejezte ki az akkori állapotokkal kapcsolatban. A válaszúti Bánffyak kastélyát kifosztották és még a családi kriptát sem kímélték, ami jó magasan, a szemközti domb tetején volt. Báró Bánffy Albert kriptáját a II. világháború idején felrobbantották, mivel a rácsos kaput nem tudták kinyitni. Látták kintről az üvegkoporsóban nyugvó maradványokat, gondolták kincs is lesz bennük, de a rablók nem találtak semmi értékeset. A koporsókat összetörték. Horvát János (Mezőkeszű, 1921) elmondása szerint az emberek kifosztották a kastélyt. Magukkal vitték a festményeket, a zongorákat és a bútorzatot. Egyedül Szakács Hajnal számolt be arról, hogy a szomszédjánál látott szőnyegeket és Bánffy-címeres tányérokat.
A kastély életében a fosztogatást követte az új funkció betöltése. 1967-ig az iskola létrehozásáig egy gyár működött a kastélyban. Horvát János gőzkazánfűtőként dolgozott a kastélyban berendezett gyárban. A kollektív megalakulása után, a mezőgazdasági kollektív egy ipari cégnek adta át a kastélyt. Kendert és lent gyártott. Itt dolgozott Horvát János gőzkazánfűtő. A közeli falvak termelték a kendert és itt feldolgozták. A kastély halastavában mosták a kendert, ezért a halak kipusztultak. Természetesen másra is használták a kastélyt. Szakács Hajnal elbeszélése nyomán, a kollektív a pincében bort tárolt, a tóban áztatták a venyigét és ezután felvitték az emeletre, ahol a férfiak beoltották, mivel a kripta körül szőlőst tartottak fenn. Rus Victoria (1941) hozzátette, hogy a kastély mellett levő raktárépületben disznókat tartottak és a kastélykertben kukoricát termeltek, hogy a disznóknak legyen mit enni adni télen.
1967-től a kastély hányattatott élete változik, a gyár elköltözött a kastélyból. A kolozsvári tanfelügyelőség hatáskörébe kerül az épület. Rus Victoria konyhásnő volt az akkori kisegítő-iskolában. Elmondása szerint ekkor tömték be a tavat, mert kiszáradt. Szakács Hajnal szerint azért van ma olyan elfogadható állapotban a kastély, mivel kisegítő-iskola volt.
2007-től azonban a kastély megint üres. A gyermeklétszám csökkenésével az iskolát elköltöztették.
Szakács Hajnal elmondta, hogy jó állapotban van a kastély, de „meg kell ügyelni, mivel a falunak nagy érték. Szállodát, vagy gyermek intézményt kellene benne működtetni". Bodor Emma Anna szerint, mivel egy ideje nem használják, újabb felújításra lenne szükség. Alkalmas lenne öregotthon, orvosi rendelők kialakítására, vagy árvaháznak. Rab Anna úgy véli, hogy mivel nem foglalkozik senki a kastéllyal, kezd megint szétesni. Fel kellene újítani és a termekben összejöveteleket és esküvőket lehetne rendezni. Balázs Zsuzsa kiemeli, hogy rendbe kellene hozni és szállodát kellene létesíteni, hiszen turisztikai látványosságként gyönyörű és elképesztő látványt nyújtana az embereknek.
Jártunk a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány Mezőségi Szórványkollégium és Oktatási Központ kisdiákjainál is, 93 gyermekkel foglalkoznak itt. A IV. osztály tanulói például nagyon szeretnék, ha a kolozsvári nagy játszóterekhez hasonlóan, a kastély kertjében lenne egy „nagy" játszótér, csúszdákkal, hintákkal, homokozóval. A fiúk egy focipályának örülnének a legszívesebben.
Véleményünk szerint, azonban oktatási és kulturális alkalmakra egyaránt alkalmas az épület. Esküvők, konferenciák, keresztelők, konfirmálások, könyvbemutatók, kastélynapok, falunapok, író-olvasótalálkozók, a közösségi élet építését szolgáló alkalmak. Reméljük egyszer talán ezek közül valamilyen funkciót be fog tölteni a jelenleg elhagyatott válaszúti Bánffy-kastély.