E próba alkalmával, sok emberrel beszélgettünk és megpróbáltuk kideríteni, hogy a Károlyi Kastély mit is jelent a nagykárolyi lakosok számára, mit is jelent az idősebbeknek, a fiatalabbaknak, sőt még kisiskolásokat es óvodásokat is megkérdeztünk. Mindenki szeretettel es büszkeséggel beszélt a kastélyról, nemcsak a tősgyökeres károlyiak, hanem a betelepültek is magukénak érzik a kastélyt, ami egyet jelent a várossal. Ha Nagykároly, akkor Károlyi Kastély, a kettő egyet jelent az itteniek és az idelátogatók számára is. Néhányat leírtunk a vallomásokból.
Komlódi Sándor nyugdíjas történelem tanár, diákok generációinak tanított egyetemes történelmet, de magyarság történetét is. Arra a kérdésünkre, hogy mit is jelent számára a kastély ezt válaszolta:
„...., hogy mit jelent számomra? Sorstársságot, elsősorban ugyanis együtt nőttünk fel, mondom ezt azért, mert nagyon kiskoromban mint tősgyökeres károlyi gyerek a kerítés mentén levő növényzettől az épületet és annak nagyságát nem érzékelhettem. Ahogy növekedtem es egyre többet láttam abból, ami a kerítés mögött van, úgy lassan megnőtt előttem a kastély részleteiben is. Mint 10-15 éves kamaszodó legényke visszaemlékszem, hogy a kastélyban egy zootechnika nevű intézmény működött, a benne tanuló ifjúság állategészségügyi technikusként végzett. Ezek a zootehnikusok az utóbbi években a kastélyban tartottak a találkozóikat.
Annak előtte az úgynevezett magyar világban (1940-1944) a kastélyban kadétiskola működött, ahol a magyar hadsereg számára altiszteket, majd későbbi tanulmányaik folytatásával tiszteket képeztek ki. Nemrég két egykori kadét, az egyik az Egyesült Államokból, a másik Kanadából látogatta meg a felújítás alatt álló kastélyt és meséltek emlékeikről.
Emlékszem h az 50-es években a kastélyban helyet kapott a kultúrház, majd a városi könyvtár, később pedig a múzeum. Sajnos az évtizedek folyamán az épület felújítására nem került sor, némi belső átalakítások és esetleg olajfestékkel való ápoláson kívül, ami többet ártott, mint használt a falaknak.
Miután nyugdíjba vonultam a polgármesteri hivatal alkalmazottjaként néhány esztendeig idegenvezetőként dolgoztam a kastélyban. Sok érdekes és kíváncsi emberrel találkoztam, akiknek beszéltem az épület eredetéről , a Károlyi család történetéről és igyekeztem kihangsúlyozni ezen műemlék épület iránti tisztelet és megbecsülés fontosságát. A gyerekek és fiatalok mindig őszinte érdeklődéssel hallgatták a letűnt időket idéző történeteket.
A Károlyi család, amely Magyarországon belül az egyik leggazdagabb család volt, sokat tett városunkért, a legtöbbet a XVIII. és XIX. században, de ne felejtsük el, hogy tagjai nem voltak sem a politikában sem a gazdaságban szent emberek."
Papp Dezső bácsi, nyugdíjas villanyszerelő, meghatódva, néha könnyes szemmel emlékezett azokra az eseményekre, amik őt a kastélyhoz kötik.
„....hogy mit jelent számomra a nagykárolyi grófi kastély? ...elmondom. Tősgyökeres károlyi családból származom, őseim visszamenőleg több száz évre is itt éltek. Lokálpatrióta vagyok, aki a városát nagyon szereti beleértve a város büszkeségét a kastélyt is, amiről tudjuk, hogy az évszázadok során több átalakításon ment keresztül, míg várból új kastély lett.
Fiatalságom nagyon kötődik a kastélyhoz, ugyanis a kastélyban működő állattenyésztési szakközépiskolának voltam a diákja. Ismertem az épület minden zegét-zugát, ha órákról ellógtunk a padláson bolyongtunk, vagy a lovagterem bádogtetején napoztunk. Sokat sétáltunk a kastély kertjében, ami akkor szebb volt, mint most. Legénykoromban ide jártunk sörözni, később pedig itt randiztam a mostani feleségemmel, illetve a lovarda lovagterméből átalakított moziba jártunk.
Őseim is kötődnek a kastélyhoz és a Gróf Károlyi családhoz, dédnagymamám testvére Asztalos György esperes írta meg a város történetét, üknagyapám Szalay Mihály pedig a várost kormányzó testület főhadnagya volt, amely kormányzó testület 1848-ig állt fenn és ítéleteket hozott polgári és kihágási bűnügyekben. Büszke vagyok rájuk.
Nyugdíjasként sokat sétáltam az unokáimmal a kastélykertben és meséltem nekik a régi szép időkről, és ők mindig kíváncsian és érdeklődve hallgatták meséimet."
Harmadik megkérdezettünk Lupşica Negrean Diana, 28 éves, közgazdász, aki egyik rajongója a kastélynak, kérdésünkre nagyon szívesen válaszolt. Diana számára a Károlyi kastély lovagterme a legszebb táncterem, ahol a tánc közben egy pillanatra ő is grófkisasszonynak képzelheti magát.
„Kastélylátogatások alkalmával, akarva-akaratlanul elképzeljük, milyen volt az ott lakók élete a kastély fénykorában: hosszú séták a kastélykertben, zeneórák, vacsorák, bálok, csodálatos ruhák. Milyen szép is lehetett!
Hobbim, a tánc által, a Nagykárolyi Kastélyban, több alkalommal is volt szerencsém valóra váltani ezt az elképzelést: filmforgatás, újonnan felújított termek átadása, gálaműsorok, különböző bizottságok fogadása. Számomra nagyon kedves emlék mindegyik de, ha ki kellene emelni egyet, túl sok gondolkodás nélkül, az lenne amikor először mutattuk be a Palotást. Akkor, a helyszín, a ruhák, a lépcsőn való levonulás a Lovagterembe, régebbi rokonszenvem e tánc felé, mind hozzájárultak a legcsodálatosabb, szavakban elmondhatatlan, Nagykárolyi Kastéllyal kapcsolatos emlékemhez.
Georgescu Bogdan a város kulturális menedzsere szerint a kastély a város legszebb és legjellegzetesebb műemléke. „több, mint 30 évet töltöttem itt"
A legkisebb megkérdezetteink Székely Dóra kisiskolás és Székely Eszter óvodás kislányok voltak, akik egymás szavába vágva mesélték, hogy milyen jókat szaladgáltak abban a nagy ablakos teremben, bujkáltak az oszlopok mögött, bekukucskáltak a kandalló kéményébe és megcsodálták a múzeumban levő kitömött állatokat.
„Nagytatával mindig kijövünk a kastélykertbe biciklizni, görkorizni és hintázni a játszótérre. Amikor meg szeretnénk viccelni elbújunk a nagy árokba és ilyenkor midig megijed...."
