Igy Emlékeztünk Nagyfejedelmünkre!

2011. november 15.

Csapatnév: BETHLEN

Próba: KastélyNap - szervezzetek kastélynapot!

Marosillyén, a Veres Bástyában, a nagy fejedelem szülőházában emlékezett a magyarság Bethlen Gáborra, születési évfordulója alkalmával. Az ünnepség már hagyományossá vált, hiszen a Böjte Csaba atya vezette Szent Ferenc Alapítvány és a lelkes dévai magyarok évek óta fejet hajtanak a dicső fejedelem előtt. Az idei mégis különb volt, hiszen az egy nappal korábban Déván első ízben megünnepelt Magyar Szórvány Napja rendezvénysorozat záróünnepsége volt. Az összerdélyi méretű hétvégi rendezvényt pedig éppen a Marosillyén született Bethlen Gábor születésnapjához kötötték.

Akárcsak az előző években, a Veres bástya szűknek bizonyult az ünnepségre Déváról érkező vendég számához képest. A zászlófelvonás és a nemzeti Himnusz eléneklése után a dévai Szent Ferenc Alapítvány által gondozott gyerekek diákjai reneszánsz előadást tartottak.

„A fáknak gyökerei vannak, a házaknak alapjai, a nemzeteknek történelmük van", fogalmazott Böjte Csaba atya ünnepi felszólalásában. Erre kell építsük jövőnket, kitartással, reményt és tenni akarással. Hunyad megyében mi, magyarok kevesen vagyunk, szórványban élünk, viszont olyan kimagasló történelmi személyiségekkel büszkélkedhetünk, mint Bethlen Gábor. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke felidézte, hogy a Veres bástyában évek óta meghitt és bensőséges megemlékezésekre került sor az elmúlt években Bethlen Gábor születésének napján, most viszont ez az első alkalom, hogy a Magyar Szórvány Napja keretében kerül sor az ünnepségre. „Reményeink szerint a teljes Kárpát-medencében megünnepeljük Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján a magyar szórványközösségek jövőjéről szóló napot", hangsúlyozta Winkler Gyula, majd ismertette a szombati szórványkonferencián elfogadott zárónyilatkozat tartalmát, mely nemcsak a dicső elődök megünnepléséről szól, hanem a szórványközösségekkel kapcsolatos szemléletváltás folyamatát is elindította.

Miután a dévai Barcsay-emlékmű szombati avatásának körülményeit ismertette, Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa reményének adott hangot, hogy a maréknyi Hunyad megyei magyar közösségnek lesz ereje arra, hogy más emlékművek mellett Bethlen Gábornak is köztéri emlékművet állítsanak.

Hegedűs Enikő, a gyulafehérvári püspökség művészettörténésze magáról Bethlen Gáborról, a nagy magyar hazafiról és kiváló diplomatáról tartott részletes előadást. Az előző években inkább Bethlen koráról, építészetéről, a Veres bástyáról, vagy az erdélyi vallási toleranciáról esett szó, most viszont közvetlenül a nagy fejedelemről. Ezután az ünneplő közösség a Gyulafehérvárról hozott emléktárgyakat (tizenhetedik századi kerámia és érmék) tekinthette meg, Hegedűs Enikő szakszerű magyarázata mellett.

Amúgy a marosillyei Bethlen-szülőház jelenlegi helyzete az erdélyi vallásos tolerancia és a felekezeteken átívelő magyar összefogás mintapéldája: noha Bethlen Gábor református volt, sőt, a reformáció egyik kiemelkedő alakja, szülőházát a Böjte Csaba atya vezette római katolikus alapítvány mentette meg és újította fel. Ma a Szent Ferenc Alapítvány tulajdonában van, és több évi felújítás után régi fényében várja a látogatókat. Évente körülbelül 2000-ren látogatják meg, 2007 óta állandó kiállítás nyílt Bethlen Gábor tiszteletére. A Veres bástya a Bethlen csapat révén részt vesz az interneten zajló WEBkastély vetélkedőben, a vasárnapi ünnepség ugyanis a KastélyNap rendezvény része is volt.

Az ünnepség után a házigazdák teával, kávéval, süteménnyel és filmvetítéssel kedveskedtek a vendégeknek.

A rendezvényt követő kötetlen beszélgetés során elhangzott a javaslat, hogy minden évben a Magyar Szórvány Napján valahol egy szórványtelepülésen emlékművet állítson fel vagy állítson újra a magyar közösség.

 

 

 

copyright 2011 WEBKastely