Palackposta a jövőnek

2011. november 16.

Csapatnév: REGÖSÖK és FÉSZEKRAKÓK

Próba: KastélyJövő - kastélyod 2020-ban

A legtöbb palackposta feladója a lakatlan sziget kényszervendége, címzettje ismeretlen, tartalma pedig a megmentés reménye... 

A mi palackpostánk feladója akár maga a Szentkereszty kastély is lehetne, címzettje minden ember, aki szívén viseli sorsát, és figyelmet szentel az alábbi sorok tartalmára is:

Üdvözlégy, jámborszívű olvasóm!

A történelem tengerén sodródva, egy különös partról, helyzetből írom soraim, bízva Benned, hogy továbbviszed hírem, sorsom, szolgáljon mások tanulságául, s talán magam megmentéséül is, ha így akarja a Fennvaló. Nem panaszkodhatom, látszólag jó sorsom van: számos omladozó társamhoz képest jelenleg állami intézmény tart fenn, rendezvényeknek adhatok otthont, s noha minden jel szerint nem lakatlan szigetre vetett a sors, noha mégis magányosnak érzem magam.
A falu, ami a fizikai térben körülölel, nem igazán tudott elfogadni, igaz, mindenkori tulajdonosaim sem tettek túl sokat ezért. Eleinte gazdáim, a bárók státusza, majd a kommunizmus elvtárs-rendszere nem tette lehetővé a falumbéliek számára, hogy szorosabbra fonhassuk barátságunk fonalát, mai napig belépőt kell fizetniük, ha kertemben óhajtanak sétálni, ugyanis fenntartómnak bevételt kell felmutatnia a kulturális minisztérium felé, akihez a kulturális központ tartozik, amelynek otthont nyújtok. Egykori örököseim perbe szálltak a tulajdonjog visszaszerzéséért, de egy hatályban levő törvény értelmében nem sok esélyük van természetben visszakapni, hacsak nem nemzetközi fórumok döntenek majd javukra, hiszen állami intézmény működik falaim között. A fővárosi hatalomnak épp csak néhány rendezvényre elég pénzösszegig vagyok fontos, jelentősebb állagmegőrzési, restaurálási munkálatokat nem végeztet rajtam.
A helyi közösség sem igazán tart számon, noha nem tehetek róla, hogy kapuim évtizedeken át zárva voltak előttük, sajnos be is cementeződött ez az állapot, tényként kezelik úgy a kulturális központ munkatársai, mint a falubéliek, az elöljáróktól a legszegényebbekig, sajnos mindkét részről az előítéletek tapasztalhatóak a nyitás helyett... eközben meg sok bába között elveszőfélben lévő árvának érzem magam...
Nemrég egy fiatal csapat karolta fel az ügyemet, részben a közeli város lakói, részben az onnan a faluba kitelepedett családok egyesülete. Beneveztek egy versenybe, ahol eleinte úgy látszott, az én „ügyemnél" mostohább sorsú épülettársaim is akadnak. Örömmel láttam, hogy csak úgy sereglenek köréjük a csapatok, példás összefogással állnak csatasorba a települések és csak úgy fürdenek a községük és közösségük figyelmében, szeretetében...
Ekkor született meg az elhatározás bennünk, hogy a múlt sérelmeiből tanulva ugyan, de azokra fátylat terítve, csak a jövőre összpontosítunk. Talán nem sikerül minden előítéletről lemondani a ma generációjának, de már nem muszáj átadniuk a következőnek:
A helyi közösségnek szervezett kastélynapunk pici volt, mint egy vetőmag: a falu gyerekei örökbefogadtak egy-egy, a kastélykertemben lévő ritka fát. A meghitt ünnep azonban csak a kezdet: további gyerek-központú rendezvényekkel szeretnénk locsolni ezt az új kapcsolatot, és ahogy a most új útra lépő generáció cseperedik, velük együtt izmosodik a korosztályuknak megfelelő program is: múzeumpedagógiai foglalkozások mintájára hangverseny- és kiállítás-látogató közönséget szeretnék nevelni belőlük, ha már ez a kulturális központ specialitása. A város kapcsolatát erősítő Regösökkel, valamint a falu közösségének egyre inkább részeivé váló Fészekrakó egyesülettel egyre terebélyesebbé, ágas-bogasabbá szeretném nevelni a kastélybarát gyerekek gyerekek újabb és újabb nemzedékét. Ha valaki tudja, hogy mennyi türelem és idő kell, míg a dolgok jóra, jobbra változnak, akkor szépkorú dendrológiai parkom faóriásaival együtt van némi fogalmunk róla...
Nem marad hát más, minthogy szeretettel meghívjalak, látogass meg Te is, és vidd hírét: bárki is lesz tulajdonosom, fenntartóm, működtetőm, bárhogyan is alakul majd rendeltetésem: gyerekbarát közösség vesz körül, mindannyian az ő nevelésükben, szeretetükben látjuk csak közös jövőnket! Isten minket úgy segéljen!

 

 

Születésem éve ismeretlen, 1773-ban tettek először említést rólam, Benkő Raffael építtetett nemesi család hajlékaként. Neveltetésemről, múltamról, műemlékké cseperedésemről könyvet lehetne írni: adtak-vettek a a hajdanán hozzám tartozó 35 árkosi örökös jobbággyal és a „másutt lakó" 23 cigánnyal együtt, majd modernebb időkben nélkülük... számtalanszor átalakítottak, „hólyagot csináló szökőkúttal szépítettek", kertemben 154 Kossuth huszárt képeztek ki 1848 szeptemberében... megértem gazdáim öngyilkosságát, szolgáltam istállóként

 

 

copyright 2011 WEBKastely