A kommunista idők kúriája utáni kutakodásaink viszontagságai
A közösség és az államosított Mikó udvarház viszonyának feltárása nem igérkezett könnyű feladatnak, a Mikó Udvaroncok fel kellett kössék a gatyájukat, hiszen kevés írott anyag lelhető fel ebben a témában. Köztudott, hogy bútorgyár működött a helyszínen, a kúria maga irodaépületként szolgált és az udvaron lévő többi épület pedig a műhely funkcióját töltötte be. De hogy milyen volt az államosítás, ki volt a tulajdonos, milyen volt a munkásélet az udvarházhoz tartozó műhelyekben, hogyan viszonyult a közösség a kúriához? ezeket a kérdéseket a rendszerváltás óta eltelt 23 év homálya fedte..Ígyhát kutakodási akcióba lendültek a Mikó udvaroncok :)
Akárcsak a mesebeli királyfi mi is bátran álltunk a hét próba elé és időutazó köpenyünket magunkra terítve bejártuk az elmúlt 70-80 évet. Utazásunkat rögös úton kellett megtennünk, hiszen számos esetben a kort ismerő kulcsemberekkel nem tudtunk szóba állni mivel elutaztak, de a dokumentálás is nehézkes volt hiszen a megyei könyvtár költözés miatt zárva, a Csíki Székely Múzeum is a felújítás miatt nem tudta rendelkezésünkre bocsátani az irattárát. Ugyanakkor számos sikert is elkönyvelhettünk, mint például egykori munkások interjúztatása, levéltári anyagok felkutatása, régi fényképek beszerzése. A talált fényképekből összeállított videó itt elérhető. A teljes anyag innen letölthető.
Kovács Attila arhívumából
A kúria újkori történetét mi az 1930-as évektől számítjuk, mivel ekkor kezdődött el a faipari válalkozás, mely sok változáson átesve a mai napig képviselteti magát a kúria udvarán.
Amint azt Kovács Attilától (jelenlegi főrészvényestől) megtudtuk az 1930-as évek elejéig volt a kúria a Mikó család tulajdonában, ekkor elárverezték (1931) és a Nagy Galaci család tulajdona lett, akik egy faipari vállalkozást hoztak létre itt, mely működött egészen az 1948-as államosításig. Az öreg Nagy Galaci József mindig jó erőben volt, három feleséget is választott magának életében. A harmadik lagziján már nem az az ifjú deli legény volt, 80. életévét taposta. Míg folyt az eszem-iszom dínom-dánom a lagziban, az öreg Galaci egy priccsen elaludt, aztán jött be Irén, az újdonsült feleség, csókolgatta, s az öreg felébredt, ment ki és mulatott tovább a vendégséggel.
Egykori bejárat (a kapulábak tetején levő „kalapok" ma is megvannak, a tulajdonos szándékában áll visszaépíteni a régi kaput) és az udvaron levő faanyagok rendezett halmaza.
Kovács Attila arhívumából
1949-től a Petőfi szövetkezet működtette benne a famegmunkáló egységet mely a korábbi asztalosműhelyből fejlődött ki.
Kovács Attila arhívumából
Az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején bővíti több lépésben az akkori tulajdonos, a Gyergyói Partizán vállalat: 1959-ben építik meg az első 1000 nm-es csarnokot, majd 1964-ben még egy 1000 nm-es csarnokot.
Az 1957-es égés után épült csarnok
Kovács Attila arhívumából
Kovács Attila arhívumából
Kovács Attila arhívumából
Számos kép a gyár udvarán felállított hirdetőpannókról került biztonságba a jelenlegi tulajdonosok által kezelt arhívumba.
Orosz Ferenc 1959-től kezdett itt dolgozni, elmondása szerint a régi csarnok egyik részén volt istálló, ahol két pompás szürke ló szállásolta el magát a mindennapi munkaeszközükkel együtt: a stráfszekérrel. Ezzel a szállítóalkalmatossággal hordták a borvizet meg az elkészített bútorokat.
A Gyergyói Partizán vállalat által épített új csarnok helyén volt egy régi csarnok ami leégett 1957-ben. A história szerint Medve Lázár nevű munkatárs kissé "pityókás" hangulatban égő szivarral a szájában elaludt egy gyaluforgácsos ládában és az épület így lobbant lángra. Sajnos a tűz olyan gyorsan harapózott el, hogy nem lehetett a nagy pusztítást megfékezni, viszont emberéletet nem követelt az esemény, Medve Lázár is túlélte az esetet kisebb-nagyobb égési sérülésekkel. Igazi ismertségre ezután tett szert az úr neve, hiszen egy versikét is költöttek tiszteletére, mely a következő képpen hangzik:
„Ki a temetőbe,
Petőfi a levegőbe,
Medve Lázár lepedőbe(...)"
Mi is áll e versike hátterében? Az egykori munkások erre is fényt derítettek az unszolásainknak eleget téve. Maga a kúria a temető közelében van, innen eredeztethető az első sor. A nagy égéskor az épületegyüttes a Petőfi szövetkezet tulajdonában volt, innen ered a második sor. A következő sor Medve úr esetére hivatkozik, hiszen égési sérülésekkel küszködött és így került szóba a lepedő is amivel be kellett takarják. A versike tovább is folytatódik, viszont belepirulna a füle a Webkastély Facebook falának, ha ideírnánk :)
A későbbiekben a Marosvásárhelyi ILEFOR-hoz tartozott, mely válalat utódja ma is létezik ezen név alatt. 1972-ben kárpitos műhely is volt benne.
1973-ban csatolják az egységet a Csíkszeredai Fafeldolgozó Vállalathoz (IPL azaz Intreprinderea de Prelucrare a Lemnului), mely egészen 1992-ig működött így. Az elbeszélések szerint a Somlyói gyár leégése után költözött le a Csíkszeredai faipari vállalat. A gyár nagyságáról sokat elárul az, hogy átlagban 200-250 ember dolgozott itt két váltásban. Az udvaron lévő régi istállót 1975 körül bontották le.
Kovács Attila arhívumából
Ahogy mesélt Feri bácsi, Anna néni és Erzsébet néni megelevenedtek előttünk egy letűnt kor mindennapjai. A faipari vállalkozásokban dolgozó közösség számára ez a hely, nem egy egyszerű munkahely volt hanem egy igazi közösség, mely képes volt tánccsoportot alakítani, zenész bandája volt (a korábban említett Orosz Ferenc volt a harmónikáért felelős személy), a kúria nagytermében klub működött és még szavalócsoport is tarkította a csoportosulások számát. S persze itt tartották a pártgyűléseket is.
Kovács Attila arhívumából
De nagy híre volt az ünnepségeknek is amiket március 8 illetve május 1 alkalmából szerveztek. Az összetartást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a munkaidő elteltével is sokszor keresték fel egymást, előkerült a jó öreg házi pálinka, s hozta magával a hangulatot. A vállalatra is büszkén tekintettek, erről tanúskodik az 1980 tájékán készült fotó a vállalat fennállásának 50-ik évfordulóján.
Orosz Ferenc és Anna arhívumából
A lelkes elvtársak már akkoriban megadták a módját a munkának, mint azt az alábbi fotó is illusztrálja:
Egy esküvőre kíváncsi gyári munkások kukucskálnak ki a kerítésen át
Orosz Ferenc és Anna arhívumából
Orosz Ferenc és Anna
Külön említést érdemel az a hatszögű épület, mely a kút mellett helyezkedett el és egy toronnyal is rendelkezett, melyben a benzínt tárolták. A história szerint a kúria méllye érdekes titkot rejteget. A hatszögű épület alól indult az alagút, mely Somlyó fele vezetett. Jelenleg is lehet sejteni az alagút egyik bejáratát a Mikó kúria egyik sarkánál, erre utal a pince kiképzése is meg az üreget jelző döngő hang amit virágos kertben trappolva hallhatunk. A szóbeszéd szerint a törvényszék melletti egykori óvoda lebontásakor is találtak egy alagút kijáratot.
Kovács Attila arhívumából
A titokzatos alagút nagyon felcsigázta a Mikó Udvaroncok fantáziáját, s eldöntötték, hogy utánajárnak és a következő próbák során felderítik az alagutat..
A titokzatos alagút..Legenda vagy valóság? Ha kiváncsiak vagytok kísérjétek figyelemmel továbbra is a Mikó Udvaroncok kalandjait :) a Webkastély oldalán illetve Facebook oldalunkon.
Ezúton is köszönjük a segítséget:
- Kovács Attila, Mikó Bútorgyár RT főrészvényes (történetek, fotók, idegenvezetés)
- Orosz Ferenc és Anna, egykori bútorgyári alkalmazottak (históriák, fotók)
- Szabó Erzsébet, egykori bútorgyári alkalmazott (históriák)
- Kósa Béla, művészettörténész (könyvek)
- Nagy Gyöngyvér, fotográfus (könyvek)