A második próba megjelenésekor lelkes „gyermekcsapatunk” (a bejelentkezett versenyzők között ez a legfiatalabb csapat) újra munkához látott. Összeültünk kicsit tanakodni, aztán elindultunk információkat gyűjteni. Egy alaposabb kutakodáshoz sokkal több időre lenne szükségünk, ezért most csak „ízelítőt’ szereztünk magunknak arról, hogy minek kell majd részletesebben is utánajárnunk, mit kell elolvasnunk, kikkel kellene ezekről az eseményekről többet beszélgetnünk. És talán ez az egyik legnagyobb haszna a vetélkedőnek, hogy felkelti a kíváncsiságot, összehozza az érdeklődőket és elindul egy „kutatási” folyamat.
A csíktaplocai Lázár-kúria hányatott sorsa 1949 márciusában kezdődött, amikor a családnak haladéktalanul el kellett hagynia a házat. A kezdődő kommunista rendszer aktivistái az egyenlőség jelszava alatt arra hivatkoztak, hogy a szegényeknek biztosítanak ott majd lakást. Az állam tulajdonába került a kúria és a hozzátartozó teljes birtok.
Az épületben nemsokára óvodát rendeztek be, amelyre ma is jól emlékeznek azok az idős emberek, akik gyermekként naponta odajártak óvodába. A parkosított udvar ideális játszóhelye volt az akkori gyerekeknek.
Sajnos rövid időn belül teljesen más jellegű rendeltetést kapott a kúria. A „virágzó” mezőgazdaság egyre nagyobb teret igényelt magának, a fokozodó gépesítés eredményeképpen megsokasodtak a trarktorok és egyéb mezőgazdasági gépek. Megalakultak a Mezőgazdasági gép- és traktorállomások (az ún SMA, szemeá- ahogy a helyiek emlegetik), személyzettel és gépekkel ellátva. A kúriában irodákat, műhelyeket, étkezdét alakítottak ki. Falakat húztak fel, falakat romboltak le, annélkül, hogy megtartották volna az épület korábbi stílusát, jellegét. „Az egykori gyümölcsöskertből egyetlen fa sem maradt meg.A park bokrait, egyetlen kivétellel mind kivágták, így a sétányok megszűntek”- meséli Borbála néni. A fáknak is csupán körülbelül harminc százaléka élte túl a „nagyléptékű fejlődést”.
A taplocai emberek –főleg az 5O-es, 6O-as években- még pontosan tudták, hogy mi történt a Lázár családdal, együttérzéssel szemlélték a történéseket. Az államosítás és kollektivizálás „élményei” még nagyon elevenek voltak mindenkiben, a földek, birtokok elvesztésének érzését sokan saját bőrükön megtapasztalták. A 8O-as években felnövekvő fiatalabb generációk számára már természetes volt, hogy abban az utcában egy traktorállomás működik, amely sokaknak állami munkahelyet és megélhetést biztosít. A családon belül esetleg hallottak a Lázár család történetéről, de ezt régi idők homályba vesző történeteként hallgatták. A mai fiatalok számára alig ismertek ezek a történések. „Egyébként az emberek nagy része szinte semmit nem tud erről az épületről. A házat csak úgy emlegetik, mint az a szürke épület, ahol valamikor a mezőgazdasági gép- és traktorállomás volt”- állapítja meg csalódottan Borbála néni.
A 9O-es évek elején a kúria és a „kastélykert” felismerhetetlen volt a valamikori családtagok számára. Elindították az ősi juss visszaszerzésének hosszú és fáradságos folyamatát, amely évekig elhúzódott (1997-ben kapták vissza az épület egy részét). Ezekben az években senkiföldjévé vált a kúria, az enyészet és az emberi nemtörődömség, rombolás nyomai váltak egyre láthatóbbá.
„Nos, ha nem fogja el az embert az ujjongás a régi Lázár-kúria állapotának láttán, az újabb, 1887-ben épült kúria állapota egyenesen lehangoló” állapította meg Szőcs Imre 1999-ben (Hargita Népe, 1999.február 4.). Szintén ő folytatja „Az épületet már régóta nem tatarozták, igénytelen, az épület stílusát semibe vevő beavatkozások éktelenítik. Az udvarház előtti egyedülálló parkocskát felvette a szemét. A bejáratnál, ahol egykor a kúria kapuja állhatott, dicsőbb korok tanúiként totálkáros traktorok rozsdásodnak”.
"Emlékszem, amikor 1997-ben visszakaptuk az épület egy részét, az egyik szobában akkumulátorokat savaztak, egy másikba pedig egy traktor volt beállva”- emlékezik vissza Borbála néni is azokra az évekre.
Az említett újságcikk befejezésében a szerző Szőcs Imre hinni szeretné „hogy a Lázár-kúriának és más hasonló műemlékeinknek nem csak múltjuk van”. Örömmel tudatjuk, hogy a kúria számára eljöttek a „jobb idők”, újra a Lázár család leszármazottai népesítik be a felújított és rendbetett kúriát.
[1] Stația de Mașini Agricole azaz Mezőgazdasági gépállomás